Az UNESCO szeptember 8-án ünnepli, hogy az emberiség tud olvasni. De mióta is? :) A szervezet 1965-ban döntött úgy, hogy az olvasás világnapját is hozzá kell rakni és adni, a világnapok rangos listája közé.
Így tehát az ünnep alkalmából mindenki fogjon egy könyvet szeptember 8-án , - ha eddig nem tett volna még ilyet, akkor még inkább - és élvezze a betűket, szavakat, mondatokat. Hiszen olvasni jó, akár az ágyban, akár a kádban, akár titokban a munkában, akár a buszon a mellettünk ülő könyvét:)
Olvasni jó.... és trendi nemcsak most, korábban is az volt, még az amerikai filmekben is. Hiszen Audrey Hepburnt is számtalanszor láthattuk filmjeiben könyv fölött ülve, divatot teremtve egyúttal a vastagkeretes szemüvegnek is.
De trendiség mellett leginkább Robert Pattinson bizonyította be főként a tinilányoknak, hogy az olvasás szexi is tud lenni.
Ám mindezek ellenére sokan élnek olyanok, akik olvasási nehézségekkel küzdenek. Ki ne emlékezne Kate Winslet Oscar díjas alakításra, a Felolvasó című filmben, ahol egy olyan háborús bűnnel vádolt nőt alakít, aki annyira szégyenli, hogy nem tud olvasni, hogy inkább bűnősnek vallja magát a tárgyalás során, mintsem kiderüljön eme hiányossága.
De nemcsak a régmúlté ez a probléma, egy tavalyi felmérés szerint Magyarországon minden 10 gyerek küzd olvasási nehézséggel. A szakemberek szerint így fontos már kisgyermekkorban odafigyelni arra, hogy mennyire értő a kicsik olvasása, hiszen fejlesztőgyakorlatokkal orvosolható az időben észrevett probléma. Így akár az olvasás okozta stressz később örömtelivé válhat a nehézségekkel küzdő apróságok számára is.
Ha tetszett a blog, kövess minket a Women Public Life facebook oldalán:
Kattints a linkre és likeold az oldalunkat: https://www.facebook.com/WoPoLife