Szokták mondani, hogy "Járj nyitott szemmel a világban!". Egyik nap így tettem, miközben Pécs utcáit róttam hétvégén, születésnapi ajándék után kutatva.
A street art - mert, hogy magyar megfelelője nincs - arról szól, hogy különböző mintákat, posztereket, graffitiket, esetleg installációkat és domborműveket jelenítenek meg a városokban, tulajdonképpen bárhol. Leginkább ebbe a kategóriába sorolnám az alábbi jeleket, szövegeket, melyekre "nyitott szemmel" való sétám során bukkantam.
Nyilván találunk határozottan érthető üzeneteket is.
A 400 ágyas klinikával szemközti épület kapuján olvasható: "Gyógyuljatok meg!".
Bizony, ez kutyabarát helyet jelöl, s rögtön nem is egyet, hanem kettőt: a Kézművessörök boltja és az Egylet.
És nem hiányozhat a gerillamarketing sem, amikor egy igazán figyelemfelkeltő szót, szóösszetételt - esetünkben a finglavina - a legindokolatlanabb helyeken vélünk felfedezni. A fiatalokból álló csoport már egy facebook oldalt is létrehozott ennek terjedésére, de az instagramon hashtag előjellel is rengeteg fotó látott napvilágot.
Szóval azt üzenem mindenkinek, aki nem siet éppen valahova, hogy:
Járjon nyitott szemmel a világban!
Gina jelentkezett Pécsről
Ha tetszett a blog, kövess minket a Women Public Life Blog facebook oldalán:
Kattints a linkre és likeold az oldalunkat: https://www.facebook.com/WoPoLife