Noémi barátnőmnek köszönhetően nem mással beszélgethettem, mint Vujity Tvrtkoval. Izgatottan vártam az estét, mikor sor kerülhetett rá, hiszen néhány telefonhíváson kívül nem tudtam, hogy mire számítsak.
Korábban érkeztem meg a Paulus Caféba a megbeszélt időpontnál, hiszen én mégis csak előbb felismerem, mint ő engem. Rendeltem egy teát és vártam. Cikáztak a gondolatok a fejemben, míg nem megláttam a pultnál egy baseball sapkás úriembert, TVRTKO feliratú pulóverben a hátán. Megfordult. A pulóver elején stílusosan 'I love Pécs city' volt olvasható. Körbenézett, integettem neki, visszaintett mosolyogva, leült hozzám, és már bele is vágtunk.
Mit gondolsz Pécsről? Miért jó itt lakni?
Vannak olyanok, akik sajnos nem találták meg itt a számításukat, de én itt születtem, nekem ez mást jelent. Talán én vagyok az a pécsi ember - az otthon születetteken kívül -, aki a legközelebb lakik a szülőhelyéhez: 87 méterre lakom a Szülészeti Klinika szülőszobájától, ahová édesanyám átsétált és megszült engem. Az életem egy jelentős részét Budapesten töltöm egy olyan kerületben, ahol többen laknak, mint Pécsett. Viszont az a fajta lokálpatriotizmus óhatatlanul nincs meg ott nagyon sok emberben, itt meg azért mindenki tudja, hogy pécsi, tüke pécsi. (Tüke jelentése: tősgyökeres pécsi - a szerk.) Ha jól megy a város kosárlabda csapatának, akkor egyként dobban a pécsi szív, ha a focicsapatnak jobban megy, ha olyan kulturális esemény van, mint Europa Cantat vagy Európa Kulturális Főváros rendezvénysorozat, akkor jobban megmozdulnak az emberek, mert igény van erre, és mert kisebb, szűkebb a tér. A város történelme, a történelemből fakadó kulturális hagyományok, hogy a török uralom emlékeit nem rombolták le, megtartották, hogy egymásra épülő kultúrák megfértek. Idrisz Baba türbéjétől most pár méterre beszélgetünk, de itt békésen megférnek a kultúrák, másrészt a korok, harmadrészt a nemzetiségek egymás mellett; mint például én, horvátországi magyarként, de nagyon sok itt a sváb, vannak szerbek, vannak bulgárok.
Ez a sokszínűség adja azt, hogy itt mindig van valami, mindig lüktet valami. Én ezt szeretem a legjobban.
És számomra van egy nagyon speciális dolog még, hogy én itt nem a híres riporter vagyok. Itt pontosan tudják, hogy én egy vagyok a 146.800-ból.
Mik a kedvenc helyeid Pécsett?
Nekem a Széchenyi tér, azért mert a Gázi Kászim dzsámi szerintem Magyarország egyik, ha nem a legszebb épülete. Ráadásul a kulturális csodája, hogy rajta van a félhold meg a kereszt, egyszerre katolikus nagytemplom és dzsámi, illetve török múzeum. Ez egy csoda. Másrészt szeretem ezt a részt, ahol lakom.
Szeretem a Lakatfalat, a régit, mert ott van a lakatunk. Az Egerszegi Cukrászdát itt lent, alattunk, nem messze. Mikor még élt Egerszegi, teljesen fel voltam háborodva, hogy az 1,50-es fagyi, hogy lehet itt 3 Ft, de itt volt a legjobb, ezért itt vettük. Azóta milyen boldogok lennénk, ha 3 Ft-os fagyitól!
Sajnos bezárt a Fregatt Arizona étterem, ami nagy kedvencem volt a sétáló utcán, Király utcán. Pécstől nem messze, a 6-os úton a Tenkes Csárdába járok még, mert ott szenzációs a konyha.
Mit gondolsz Budapestről?
Szép város, és nem az enyém. Nem tudom, hogy ki utazik mellettem a metrón, jószerével azt sem, hogy ki lakik mellettem - ha kap egy jobbat, elköltözik máshová. Nem tartják úgy az emberi kapcsolatot, mint Pécsett.
Hogy viseled megint ezt az ingázást?
Én voltam a házigazdája az avatóünnepségnek, amikor felavattuk az autópályát.
Nem a világ legnagyobb dolga az, hogy 1 óra 50 perc alatt otthon vagyok.
Viszont az már különlegesen érdekes, hogy van olyan, hogy 1 óra 50 perc alatt Pesten vagyok, illetve Budán, és onnantól még másfél óra, míg átérek a városon. Számomra ez is szokatlan, furcsa. Itt a dugó azt jelenti, hogy 3 perc alatt átmegyek rajta és kész.
Hogy viselik a gyerekek az ingázást?
Barnabás egész délután sírt, hogy hadd jöjjön velem... De most nem tudott jönni, mert most nagyon rohanás van, mert valahonnan jövök, itt vagyok, valahova megyek, és hajnal 3-4-kor fogok Budapestre megérkezni.
Hogy tudod beosztani az idődet és egyensúlyt tartani a család és a munka között?
Nekem nagyon nagy álmom, hogy előbb-utóbb én ide hazaköltözöm. Itt etettem galambot apukámmal a Széchenyi téren, itt ettem két gombóc csokit tejszínhabbal a főtéren, itt találkoztam életem első szerelmével a Hunyadi szobornak a ló farkánál - mindenki ott találkozik -, nézegettem a csillagokat a Mecsek tetejéről, tehát az én kötődésem erős. Én haza akarok költözni. Nem csinálok titkot belőle.
Rengetegen kérdezték már, de milyen újra most a TV2-nél dolgozni?
Más, mint volt. Annak idején, mi csináltunk egy 3 milliós nézettségű műsort, amikor volt 3 TV ebben az országban. Most van 110-en valahány magyar nyelvű csatorna, meg internet, meg facebook, meg index, meg origo... és nyilvánvalóan a nézettségek is lejjebb vannak. Én nem a nézettséget nézem ebben, hanem a társadalmi hatást.
Annak idején, mi tudtunk olyan adást csinálni, hogy másnap nem csak a Parlamentben, hanem a villamoson is arról beszéltek.
Ma már nyilván ez átalakult. Nekem is van egy 126.000-es facebook közösségem, tehát én is nyitok az új felé, megpróbálok modernizálódni.
Olvastam, hogy a tények.hu-n kaptál egy rovatot. Mesélnél erről?
Inkább azt mondom, hogy írok. Most például arról fogok írni, hogy miért kell állandóan a román meccseken gyalázkodni, hogy utána a következő mérkőzéseken mindig zárt kapus meccset játszunk. Aki ezt nem fogja fel, hogy bizonyos szinteken nem fér bele az, amit eljátszanak: rasszista, antiszemita megnyilvánulások, akkor mindig azt hiszi, hogy 'hű de frankón, jól megmondtam', miközben a saját országát, csapatát sújtja ezzel pénzügyileg és morálisan is.
Van kilátásban más magazin is a Mokkán kívül?
Igen. Úgy néz ki, vagy inkább a remények, az álmok arról szólnak, hogy egy főműsoridős, társadalmilag érzékeny, civil témákkal foglalkozó magazint csinálunk hetente, főműsoridőben. Nem mondom, hogy Napló 2.0, mert nem szabad előásni valamit, ami egykor - gyakorlatilag most már misztifikálódott, mert - mondhatom azt, hogy egy legendája lett a televíziózásnak 17 év 2 hónapig. Jó azt meghagyni abban a tudatban, hogy az volt. Szép volt, jó volt. Egy más, kicsit talán modernebb, kicsit talán keményebb... Majd meglátjuk.
Most volt egy mondhatni TV mentes időszakod, amikor előadásokat tartottál. Mesélnél a tapasztalataidról?
Túl vagyok a 600. előadásomon. Ez úgy nézett ki, hogy decemberben abbahagytam a tévézést, akkor onnantól fogva teljesen megtelt a naptár. Január végétől május végéig 51 alkalommal álltam színpadon. Nem tudják az emberek elképzelni, hogy én mit csinálok, de azt még inkább nem tudják elképzelni, hogy mi az, ami például Kolozsváron, Brassóban, Marosvásárhelyen úgy tölti meg a termeket, hogy mondjuk ezer ember és kinn marad még 300. Nagykállón kinyitották a Sportcsarnokot. Tatabánya: dupla telt házas előadás, 1000 ember úgy, hogy elfogytak a jegyek mind a kettőre 1 hónappal a rendezvény előtt. Most szóltak Pannonhalmáról - jövő csütörtökön (2015. október 1-jén beszélgettünk - a szerk.), hogy ha megfordítják a színháztermet, akkor még betudnak valahogy a színpadra tenni 3 embert, mert minden jegy elfogyott.
Felálltam a színpadra és felépítettem egy olyan előadást, mondhatom azt, hogy egy nagyon jó kis motivációs előadást, ami az életemnek egy jelentős része. Ami kimaradt a képernyőről, az bement ezekbe a színháztermekbe, mozitermekbe, meg Operába, Sportcsarnokokba.
Folytatódik ez az előadás sorozat?
Persze! Amit a közönség ennyire kedvel, szeret... Írt egy hölgy, aki - nem ismerem őt - a 14. előadásomon lesz ott. Tizennégy! Debreceni és végigutazta az országot, Soprontól nem tudom meddig. Azt mondta, hogy függő lett ettől. Örülök neki.
Év végéig betelt a naptárad?
Csak azért tartok most hetet, mert nagyon oda kell koncentrálni a tévézésre, és azért a kölcsönhatás nagyon fontos. Nyilvánvalóan ezek a termek azért is vannak telve, mert nem tudják, hogy milyen az előadás. Nem azért jön, mert tudja, hogy jó, hanem azért, mert lát a tévében és ez kíváncsisággal tölti el.
Olvastam, hogy idegenvezettél a nyári időszakban. Mesélnél róla?
Igen, mert szakképzett idegenvezető vagyok, ez az első szakmám, elsősorban Pécs és Baranya megye területe. Amikor volt az Europa Cantat (Nemzetközi Kórusfesztivál 2015. július 24 - augusztus 2. - a szerk.), akkor egy koreai turistacsoportot végigvittem a városon. Én nekik az idegenvezető voltam. Töltöttek fel képet (a facebook-ra - a szerk.), mondom akkor én is feltöltök, nézzük meg, hogy ki, hány lájkot kap. Ők mondták, hogy 3, 6, 9, 17. Mondom oké, az enyém szerintem több lesz, mint 17. Aztán a nagyon sok ezernél és a 96.000-es megtekintésnél
elkezdtek sikítozni koreai módra, hogy 'atyaúristen milyen népszerűek itt az idegenvezetők.
Nem árultam el, hogy van más szakmám is, mint az idegenvezetés.
Mit gondolsz erről a helyzetről, ami kialakult itt Magyarországon, ami a menekülteket illeti?
Nem Péccsel kapcsolatos, ezért én ebbe nem folyok bele. Velünk lakott egy menekült kislány, akit befogadtunk. Nyilvánvalóan más a hozzáállásom, ugyanakkor nem folyok bele.
Hogy viszonyulnak hozzád az emberek?
Én még ellenségeskedéssel nem találkoztam. Én itt ezeknek az embereknek nem a híres riporter, műsorvezető vagyok, hanem egy közülük.
Valószínűleg azt azért tudják, hogy nemcsak mint a város hivatalos nagykövete, hanem egyéb módon is reklámozom minden létező módon ezt a várost. Én csak hálával, tisztelettel, szeretettel találkoztam ebben a városban. Budapest az egy kozmopolita nagyváros. Mindig volt az a sztereotípia, hogy megfordulnak-e az utcán. Meg, de engem nem érdekel, másképp fordulnak meg: itt én vagyok a szomszéd fiú, ott a híres riporter maximum.
Miért változtattad meg a nevedet?
Ezt nagyon nehéz elmagyarázni egy magyarországi magyarnak. Hazai nemzetiségi kisebbségi vagyok. Amikor születtem, Magyarországon korlátozták a nemzetiségi neveknek a viselését. Engem mindig is Tvrtkonak hívtak. Anyámat pedig mindig is Matijának, de a személyigazolványában ő megmaradt Matildnak, mert úgy írták be. Ahogy a Brankoból lett Bertalan, Zoricából Hajnalka. Magyarul: Tvrtkonak szólítottak a suliban, de Szilárdnak írták be a jegyet, mert hogy tükörfordítás. Egy magyar ember, aki tisztában van vele, hogy Székelyföldön mennyi magyar él, meg Délvidéken, meg Felvidéken, természetes, hogy ha összetalálkozunk Tőkés Lászlóval, akkor ő nem Vasile Tokés, hanem Tőkés László, ugyanez van itt is.
Én azon a néven akartam élni, ahogy engem az anyám szólít. Büszke magyar is vagyok, mert egy olyan országban élek, ahol ezt megtehettem.
Ezért 18 éves koromban átírattam, és nagyon sokan vettek erről példát: lett Bertalanból Branko és Hajnalkából Zorica.
És végezetül, hogy vált a védjegyeddé a sapka?
El kezdték kérdezgetni, én meg nem vettem le. Nincs ebben semmi különös. Van hajam, meg nem hiányzik a fejem fele. Akik annyira kíváncsiak, majd a halálom pillanatában megtudják. Öltöny se volt rajtam, nyakkendő sem volt még életemben rajtam, csokornyakkendő sem, zsakett sem volt.
Ezzel én a civilségemet hangsúlyozom. Ennyi.
Nagyon szépen köszönöm!
A fotókért köszönet Vujity Tvrtkonak.
Gina jelentkezett Pécsről
Ha tetszett a blog, kövess minket a Women Public Life facebook oldalán:
Kattints a linkre és likeold az oldalunkat: https://www.facebook.com/WoPoLife
